Archívum

Műsor címe Tartalom Adásnapsorrend változtatás
Kemény zene és csillogás, 6000 példány az új lemezből

A króm, mint tudjuk, egy rendkívül kemény, erős, kopás álló anyag.
A CHROME RT, egy kemény, erős, igazi húzós sikerzenekar. Két újvárosi, egy hortobágyi, és egy debreceni fiatal.

2010-03-05
A Szigetkertben is elbúcsúztatták a telet

A múlt héten már belekóstolhattunk a farsangi, télűző rendezvények hangulatába. Ezúttal a szigetkerti ovi farsangi báljából adunk egy kis ízelítőt.

2010-03-05
Köszöntő

Az elmúlt hetekben megemlékezhettünk városunk híres-neves szülötteiről, kik megismertették Balmazújváros nevét ország-világgal, messzi földekre vitték hírünket.

2010-02-26
Idén is a megnyitó volt a Kalmár-napok csúcspontja

Régebben a felnőttek érdeklődésére a gyerekek büszkén kihúzták magukat, úgy mondták, hogy melyik iskolába járnak.

2010-02-26
A sorozat folytatódik, Pozsonyi József könyvbemutatója

A hagyományok őrzése, ápolása, múltunk kutatása, megismerése nélkül elporlad Nemzetünk.

2010-02-26
A kézművesek munkáival kezdődött a télűzés

A Művház feladatainak felsorolása bőven meghaladná műsorunk szokásos terjedelmét, ezért most mellőzzük a részletek felsorolását.

2010-02-26
Vidám estét ígértek a felvonulás képei

A télűző felvonulásra készülvén szokatlan, érdekes alakokkal, figurákkal találkozhattunk a művház előtti téren.

2010-02-26
Nem kispályáztak a kispályások a focipályán

Befejezéséhez, az utolsó fordulókhoz közeledik városunk teremlabdarúgó tornája.

2010-02-26
A Sugalló zenekar végképp elzavarta a telet

A télűzés esti fénypontja, a tűzgyújtás után végkép kiderült, mindenki számára világossá vált: semmi esélye sem maradt tél tábornok seregeinek, jöhet a tavasz!

2010-02-26
Köszöntő

A farsangi időszak záróakkordjaként szombaton télűző maskarás felvonulásra várják az érdeklődőket délután a művház előtt.

2010-02-19
Városunk költségvetési rendelete stabil működést ígér

Az év talán legfontosabb, meghatározó hatású Testületi Ülésén, képviselőink megalkották Balmazújváros Város 2010-es költségvetési rendeletét.

2010-02-19
Soós Imre emlékülés a házasságkötő teremben

Városunk tragikus sorsú színésze február 12-én ünnepelte volna 80. születésnapját.

2010-02-19
Volt egyszer egy mozi a Debreceni úton

A tehetség örökké él. Igen, az életmű egy része a filmekben, az alkotások szalagjain tovább él.
Mindig lesznek mozilátogatók, akikben az igazi zsenik tovább élnek.

2010-02-19
Új előadások, és új bérletakció a színházkedvelőknek

A mozi ugyan még tetszhalott állapotban várja a feltámadást, de szépen felújított színháztermünkben már lezárult az első évad első előadássorozata.

2010-02-19
Madárgyűrűzés kis segítséggel a Kadarcson

Balmazújváros a madarak városa.
A Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport kezdeményezésére most már hivatalosan is elkezdhetünk visszatérni a természet-közeli világhoz.

2010-02-19
Jótékonysági bál a Rákóczi Körben

Jótékonysági Bált rendeztek a Nagyháti Szociális Intézmény dolgozói.

2010-02-19
Köszöntő

A mai nap igazi ünnepnap, hiszen Soós Imrére, a lángoló tehetségű lámpásként izzó tragikus sorsú színészre emlékezünk.

2010-02-12
Szépkiejtési verseny a Kalmár iskolában.

A szavak, a beszéd mindannyiunk sajátja, reggel ezzel kelünk és esténként aki teheti szép szavakkal búcsúzik a kedvestől.

2010-02-12
Fésületlen kamasz, de máris megforgatta a világot. Még mindig kiskorú az internet

Ezen a héten sokat hallhatunk az internet irányából ránk leselkedő veszélyekre. Ez egy több évtizedes történet, lassan olyan, mint egy teleregény aktuális epizódja.

2010-02-12
Az ünnepi fényekre még sokáig emlékezünk

Az ünnepeket valamilyen ősrégi titok következtében mindig összekötjük a fényekkel, a ragyogással.

2010-02-12