A Bekton Ifjúsági fúvószenekar ízelítőt adott új programjából

Adásnap: 2018-07-06

A Soós Imre színházterem közönsége 2018. június 23-án tapsviharral köszöntötte Bekker Gyula karnagy úr vezetésével a Bekton Ifjúsági fúvószenekar csapatát. A koncerten talán a záró műsorszám kivételével szinte csak vadonatúj darabokat hallhattunk. Az újabb zeneszámok között slágergyanús átiratok is elhangzottak. A Kínába készülő csapat számára ez a koncert is anyagi támogatást jelentett, melyből mint tudjuk, szinte sosem elég. A zenekar a próbák mellett fellépéseivel is igyekszik a megfelelő forrásokat előteremteni. Reméljük összejön Balmazújváros zenei nagyköveteinek a nagy utazáshoz még hiányzó összeg.