A jó játék kevés, labdarúgóinknak pontokra van szüksége

Adásnap: 2018-05-11

https://youtu.be/PIr6YZArFj8 A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő ismét nagyot küzdött a Sport téren - ezúttal az Újpest ellen.
Remek felfogásban kezdtük a mérkőzést, Andric tekerését nem védhette a fővárosiak kapusa, hiszen az égiek és a szél is velünk volt.
Az egygólos előnyt talán tudat alatt is foggal-körömmel próbálták őrízni a srácok, akikre egyre nagyobb nyomás nehezedett.
A parádés napot kifogó Horváth László azonban egyszer nem tudott hárítani. Az 1-1-es döntetlen a tények tudatában, vagyis a két klub közötti lehetőségek tudatában bravúr, azonban a mi előrelépésünkhöz sajnos kevés.
Már megtapasztalhattuk, hogy fiaink csúsznak-másznak, mindent megtesznek a Balmazújvárosért.