Kerekasztal-beszélgetés a Hajdúböszörményi Tankerületi Központban

Adásnap: 2017-09-22

https://youtu.be/NIesurqVo-s A korábbi négy járási tankerület illetékességi területén közel egy éve alakult meg a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ. Jogutódként átvette az addig teljeskörűen gyakorolt fenntartói és részben az intézmény működtetői feladatait. Mára a 16 településen, 61 feladat ellátási helyszínen az intézmények, mint hallottuk, teljesen önállóan működnek, sőt a hajdani önkormányzati vagyont gyarapítani is tudják.
A Balmazújvárosi járásban 1753 gyermek tanul. Az elhangzottak szerint közülük 287-en beilleszkedési és tanulási, illetve magatartási nehézségekkel küzdenek, míg 91-en sajátos nevelési igényűek. Összesítve járásunk tankerületi általános iskoláiban a tanulók 62 %-a több figyelmet, azaz differenciált képesség- és készségfejlesztést igényel.
2017. szeptember 19-én a hajdúböszörményi sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy bíznak az oktatás eredményességében, valamint a lemaradók számának csökkenésében.